Dr. Robert Young abból a feltevésből indul ki, hogy az összes egyensúly közül, amit az emberi test igyekszik fenntartani, a legdöntőbb a sav-bázis (vagy sav-lúg) egyensúly. A test a végletekig képes elmenni abban az igyekezetében, hogy fenntartsa a megfelelő, enyhén lúgos természetű vért.
Azonban nagyon könnyen és gyakran előfordul az, hogy a testi szövetek elsavasodnak. Ez az egyensúlyhiány káoszhoz vezet, és megnyitja az utat a betegségekhez. Minden betegség és rossz közérzet mögött a testnedvek és szövetek elsavasodása áll. Ugyanis a test kizárólag akkor válik sebezhetővé a kórokozók által, amikor az elsavasodott.
Intsen búcsút az alacsony energiaszintnek, a rossz emésztésnek, a fölös kilóknak, a testi fájdalmaknak, és a betegségeknek! Üdvözölje az új életerőt, a szellemi frissességet, egy egészségesebb, egy karcsúbb és rugalmas testet. A kulcs? Az Ön egészsége a vér sav-bázis egyensúlyán múlik, illetve azon, hogy a megfelelőétrend segítségével Ön megteremti-e az optimális 80/20 lúgos és savas egyensúlyi arányt a szervezetében. Ez egy teljesen új, bizonyítottan működő táplálkozási program, amely jó hatással lehet szervezetének kémhatására, segíti az életerő visszanyerését és az egészség megőrzését. Fedezze fel, milyen hatással lehet Önre:
|
E forradalmi életmód-program hihetetlen hatásának segítségével tanulja meg helyreállítani az egyensúlyt életében és étrendjében. |